Calabriai lazagne

Calabriai lazagne

Melicuccoban ettem először eredeti lazanyet.....nagyon nagyon finom volt:)

Hozzávalók a szószhoz:

1 fej hagyma, 25 dk sertéshús, 25 dk marhahús, 2 szál sárgarépa, egy zellerszár, fél kg érett paradicsom, vagy 1 konzerv hámozott paradicsom, 50 g olivaolaj, só, bors, ujjnyi vastag húsos szalonna, 1 doboz tejszín, friss bazsalikom, 2 főtt tojás 

Hozzávalók a besamelhez:

10 dk vaj, 10 lapos evőkanál liszt, 1 liter tej, őrölt szerecsendió, só

Elkészítés:

A hagymát, sárgarépát és a zellert turmixoljuk össze, majd külön keverjük össze a sertéshúst a marhahússal. Ezután vágjuk apró kockákra a szalonnát és tegyük egy magas falú serpenyőbe. Süssük zsírjára, majd adjuk hozzá az olivaolajat.  Először a zöldséget fonnyasszuk meg a zsiradékon, majd adjuk hozzá a húsokat is. Körülbelül 30-40 percig főzzük össze a hozzávalókat. Ne ijedjedjünk meg, ha teljesen elfő minden lé az alapról, csak öntsük fel egy pohár vízzel, és rottyantsuk össze az alapot. Most már csak a paradicsom és a tejszín van hátra. Öntsük a paradicsomot a szószba, fűszerezzük a sóval, borssal, tegyünk fedőt a lábosra és közepes hőmérsékleten legalább másfél órán keresztül főzzük az ételt. Amikor letelt a másfél óra, sűrítse be a tejszínnel a szószt, forraljuk őket össze keverjük bele az apróra vágott friss bazsalikomot, és már kész is.Amíg fő a szósz, kezdjük el elkészíteni a besamel mártást.

Melegítsük fel a vajat, és folyamatosan kevergetve adja hozzá a lisztet. Ha elkeveredett, lassan fokozatosan kezdjük el beleönteni a tejet, és közben egyfolytában keverje. Ha minden tej benne van, lassú tűzön 10-15 percig főzzük, továbbra is a habverővel keverve, amíg besűrűsödik. Ha már elérte a megfelelő állagot, sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük.

Oszlassunk szét az alján egy vékony réteg szószt és erre már tehetjük is a lasagne tésztát. Ügyeljünk arra, hogy ne fedjék egymást a lapok, mert akkor kemény marad a tészta, illetve az is fontos, hogy mindenhol fedje be a tepsit. Sokszor előfordul, hogy eltöredeztek a tészták a dobozban, ettől még nyugodtan használjuk fel, a végeredményen ez nem fog látszódni. A tésztát jó vastagon kenjük meg a besamel mártással, majd a besamelre jöhet a szósz, elvétve szeletelt tojás. A tetejét szórja meg jó vastagon reszelt parmezán sajttal, és kezdhetjük az egész műveletet elölről. Először tészta, besamel, majd szósz és legvégül a tojás, sajt. Amikor az utolsó lapokat is felhasználtuk, keverjük össze a besamelt és a szószt, ez lesz a legfelső réteg. A tetejét jó alaposan szórjuk meg sajttal, és 180 fokon előmelegített sütőben addig süssük, amíg aranybarna lesz a teteje. Ez körülbelül 60-75 perc.
 
Jó étvágyat!